Mégsem épül korszerű park a Nehru parton
Hiába tervezték korábban, hogy Budapesten végre megszépülhet a Bálna és a Petőfi híd közötti terület, ezáltal egy csodálatos park épülhetett volna fel a Nehru park néven ismert környékre, azonban a legfrissebb hírek szerint ez pénzhiány miatt végül mégsem valósulhat majd meg. Aggodalomra azért természetesen semmi ok, hiszen nem marad a jelenlegi állapotában a partszakasz, azonban […]
Év végéig eldől, hogy mi épülhet majd a Városligetben
Rengeteg óriási beruházás zajlik jelenleg Budapest egész területén, azonban nagyon sok esetben még csak a tervek vannak meg, így jelenleg senki sem tudja, hogy az adott területen milyen felújítási vagy építkezési munkálatok zajlanak majd a jövőben. Ebben a cipőben jár a Városliget is, amivel kapcsolatban Baán László miniszteri biztos nemrégiben elmondta, hogy most egy két, […]
Erre érdemes költeni egy eladásra szánt lakás felújítása során
Ha egy lakás már legalább 10 évvel ezelőtt épült, szinte biztos, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, de felújításra szorul. Amennyiben éppen szeretnénk eladni meglévő ingatlanunkat, vagy csak saját komfortérzetünk növelése a cél, érdemes alaposan megfontolni, hogy mire is költsünk a felújítás során.
Építkezés engedély nélkül: ha a hatóság nem partner
A gyakorlatban számos olyan eset fordul elő, hogy az építésügyi hatóság nem adja meg az építési engedélyt, pedig a lakos építkezni szeretne. Ilyenkor legjobb, ha ügyvédhez fordulunk, mert szigorú jogszabályok kötnek minket, például az engedély nélküli építőnek bírságot kell fizetnie. Nézzük a részleteket!
Építkezés és bőrápolás
Minden család életében nagy fordulópontot jelent, amikor egy ház, lakás vásárlása mellett döntenek, teljesen új otthont teremtenek, vagy a már meglévő fészket újítják fel. Természetesen ilyenkor a legutolsó sorban tartjuk számon például a családfők, vagy a kint dolgozó férfiak bőrápolását, pedig a fokozott igénybe vétel, és persze az, hogy párjukra, feleségükre számítanak, kellemes kötelességünkké avanzsálja […]
Az otthon melege – avagy az első családi fészek kialakítása
Mindenki életében az egyik legnagyobb esemény és fordulópont is egyben, amikor szívünk választottjával összekötjük életünket, és közös otthon vásárlásába vagy építésébe kezdünk. Az eljegyzési gyűrű kiválasztása előtt vagy után, kapcsolat válogatja, de az biztos, hogy az összebútorozás körültekintő tervezést és kivitelezést igényel.



