Egy sikeres és kiegyensúlyozott párkapcsolat előbb vagy utóbb eljut majd arra a szintre, hogy a felek elgondolkozzanak azon: itt van-e már az idő az összeköltözésre vagy sem? Sokan életük legnagyobb lépéseként élik meg mindezt, mert bizonyára vannak buktatói, ugyanakkor amennyiben megvan az a bizonyos kémia, amennyiben tudjuk, hogy ő az, akit keresünk, akkor nincs veszítenivalónk, ha csak az nem, hogy túl korán vége szakad egy olyan kapcsolatnak, aminek később így is, úgy is vége lett volna.
Így legalább biztosan megismered
Az összeköltözés kapcsán a legfontosabb, hogy csak és kizárólag így ismerheted meg igazán a másikat. Lehettek ti bármilyen jóban a hétvégi találkozások alatt, az összeköltözés sokkal nagyobb felelősség és nyomás, hiszen mindig ott lesz a másik, még akkor is, ha éppen egyedül maradnál egy kicsit, és bizony muszáj lesz alkalmazkodnod, még ha nem is szeretné. A rózsaszínű köd persze az első hetekben, esetleg hónapokban még ott lesz, nagyszerű érzés minden nap a másik mellett ébredni, de ha nem vagyunk alkalmazkodóak, akkor könnyen lehet, hogy ezzel a lépéssel aláírtuk kapcsolatunk halálos ítéletét is.

Az összeköltözés problémája a párkapcsolatban
Ez nem jelenti azt, hogy nem szabad összeköltözni a másikkal egy párkapcsolatban, éppen ellenkezőleg, inkább minél előbb meg kell hozni ezt a lépést, hiszen a puding próbája az evés – ergo csak és kizárólag így derülhet ki, hogy jól kijöttök-e a szürke hétköznapokon is. Éppen ezért fontos, hogy amíg a kapcsolat ezen a téren nem kipróbált, válasszuk inkább az albérletet, vagy húzzuk meg magunkat valamelyik szülői házban, de házat venni és építkezni úgy soha nem szabad, hogy korábban még nem éltünk együtt. Az építkezés ugyanis óriási felelősség, hatalmas kötelezettségekkel és hitelekkel jár, hovatovább nem kevés idegeskedéssel is, ami csúnyán beárnyékolhatja még az összeköltözés rózsaszín köddel tarkított első heteit is.
Csak rajtunk múlik minden
Nincs még társad? Keress gyorsan magadnak: love.hu
Általános közhely, de mégis óriási igazság, hogy egy kapcsolat sikere csak és kizárólag rajtunk, kettőnkön múlik. Nyilván vannak külső tényezők, a szülők, a munka, a körülmények és egyebek, amelyek nehezíthetik dolgunkat, de nagy általánosságban az összeköltözés sikere csak azon múlik, hogy mi hogyan állunk hozzá. Ha már az első napokban elkényelmesedünk, nem segítünk a házimunkában, nem törődünk a higiéniával, vagy megmutatjuk trehányságunkat, akkor abból bizony komoly problémák adódhatnak a későbbiekben. Nyilvánvaló, hogy nem szabad álarcot sem tartani, mert az későbbiekben üthet vissza, de jegyezzük meg, hogy az összeköltözés áldozatokkal jár, ami könnyen lehet, hogy éppen azt jelenti, hogy nekünk is meg kell fogni a felmosórongyot vagy meg kell nyomni a mosógép gombját.
Hogy az unalom a visszatartó erő? Ha ráuntok egymásra néhány héten vagy hónapon belül, az inkább a kapcsolat elején, de legalábbis minél előbb derüljön ki. Ugyanakkor ez is csak rajtatok múlik majd! Néhány meglepetés, váratlan esemény, egy kis figyelmesség, sok kikapcsolódás, és esélyetek sem lesz arra, hogy ráunjatok a másikra.