Az összeköltözés lehetséges problémái

Egy kapcsolt egyik legmagasabb szintje – a házasság és a gyerek előtt – alighanem az összeköltözés, amit a szerelmesek általában azért sürgetnek, mert szeretnének minél többet együtt lenni, és minden pillanatukat megosztani a másikkal. Sokan azonban hajlamosak elfeledkezni arról, hogy csak lakva ismeri meg a másikat igazán az ember, avagy egy friss kapcsolat kezdeti rózsaszín ködét az összeköltözés csakhamar sötét és átláthatatlan szürke felleggé alakíthatja át, gondterhes zivatarfelhőkkel fűszerezve.

Hogy te is elkerülhesd ezt, az alábbiakban összegyűjtöttük az összeköltözés lehetséges problémáit, hogy ne követhesd el ugyanazokat a buktatókat és hibákat, mint mások.

Csak akkor, ha eljött az ideje

Az összeköltözés legnagyobb buktatója általában az, hogy az emberek többsége hajlamos elsietni, mert annyira dúl a szerelem, hogy szó szerint elvakít mindent, ezáltal az objektív gondolkodást is. Noha vannak olyan párok, akik pár hét után össze is költöznek, és sikerül neki, másoknak azonban több év után is nehezükre esik kivitelezni ezt, noha alapesetben jól működik közöttük a kémia. Ebből következik, hogy az összeköltözést mindig jó előre tervezzétek és beszéljétek meg, ismerjétek meg a másikat, beszéljétek meg az előnyöket és a hátrányokat, méghozzá objektívan, hiszen nem csak akkor lesztek együtt, ha jó lesz a kedvetek és szépek lesztek, hanem rosszkedvűen, idegesen, fésületlenül, WC tisztítás közben is ki kell tartani a másik mellett. Aranyszabály, hogy soha ne kényszerítsük a párunkat semmire, ha még nem tartja magát készen az összeköltözésre, adjunk neki időt, és gondoljuk át alaposan döntésünket.

Az összeköltözés lehetséges problémái

Az összeköltözés lehetséges problémái

A kezdő összeköltözők általános botlása, hogy ezzel a lépéssel úgy hiszik, hogy minden egyes percet és másodpercet együtt kell tölteniük a másikkal. Tény, hogy jobban kell figyelni a másikra, tény az is, hogy ki kell elégíteni a kölcsönös időtöltésből fakadó igényeket, azonban ha nem hagyunk a másiknak elegendő magánszférát, amikor saját magával vagy hobbijával foglalkozhasson, akkor a kapcsolat előbb vagy utóbb, de meg fog romlani.

Építkezni soha!

Általános probléma még az összeköltözés kapcsán, hogy hová? A legjobb válasz erre az, hogy átmenetileg vagy a szülőkhöz, vagy ha igazán önállóak szeretnétek lenni, akkor inkább albérletbe, de soha ne vásároljatok vagy építsetek saját házat még akkor sem, ha már évek óta együtt vagytok, de még nem éltetek együtt huzamosabb ideig, avagy legalább hónapokig. Az építkezés és a házvásárlás nagy felelősség, rengeteg kötelezettséggel, hitellel és bosszúsággal, ami még jobban beárnyékolhatja mindennapjaitokat, ezáltal kezdetben nem érdemes kockázatni vele.

Fontos ugyanakkor, hogy az összeköltözés után felállítsatok néhány alapszabályt, amivel megkönnyíthetitek az életeteket és elkerülhetitek a vitákat. Osszátok fel például a házi munkát vagy az egyéb kötelezettségeket, és higgyétek el, sokkal harmonikusabb lesz a kapcsolatotok.

Hozzászólás írása

laurel and wolf best online dispensary canada