Mindenki életében az egyik legnagyobb esemény és fordulópont is egyben, amikor szívünk választottjával összekötjük életünket, és közös otthon vásárlásába vagy építésébe kezdünk. Az eljegyzési gyűrű kiválasztása előtt vagy után, kapcsolat válogatja, de az biztos, hogy az összebútorozás körültekintő tervezést és kivitelezést igényel.
Az alapok
Ha építkezésre szánjuk el magunkat, akkor az első mindenképpen a telekvásárlás lesz, amennyiben még nem adott. Gondos mérlegelést igényel, hogy városban vagy vidéken szeretnénk boldog éveinket eltölteni. Itt szempont lehet a jelenlegi munkahelyek holléte, de a jövőbeli tervek egyaránt. Ha a telket sikerült kiválasztanunk, akkor pedig el kell döntenünk, hogy mekkora házat szeretnénk építeni: mekkorák az igényeink, mekkora családot szeretnénk majd, és persze mik a határaink.
Amennyiben pedig vásárolunk, akkor hasonló szempontokat kell mérlegelnünk, mint építkezés esetén a telek kiválasztásánál: hol szeretnénk élni, hol dolgozunk, csendesebb vagy nyüzsgősebb környezetre vágyunk-e, valamint családi házat vásárolnánk, avagy inkább lakást?
A berendezés
Ha álmaink otthonát megvásároltuk, vagy megépíttettük, és kívül-belül úgy néz ki, mintha egy gyönyörű ékszert látnánk, szívünk minden egyes alkalommal megdobog, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy jól választottuk. Ezt követi a családi fészek berendezése, amivel valóban meleg otthonná tehetjük a házat, lakást. Első lépésként a belső tereket színezni kell. A színválasztás nagyon fontos, mert az alaphangulatot máris megteremthetjük vele; és ha úgy szeretnénk, akkor minden szobát más színűre, vagy más árnyalatúra színezhetünk.
A gépesítést követően…
Majd az alapvető gépesítést követően a szobák számához és minőségéhez alkalmazkodva érdemes a bútorokat megvásárolni: ágyak, kanapék, székek, szekrények, étkezőasztal stb. A lakástextilek kiválasztása szintén meghatározó lesz: egy-egy függöny, szőnyeg, vagy terítő anyaga és színe sokat dobhat és formálhat a bent eltöltött idő hangulatán, engedjük szabadjára fantáziánkat, csak úgy, mintha kedvesünknek választanánk ajándékot, fülbevalót, karperecet, virágcsokrot, vagy éppen egy ruhakölteményt. Fontos itt is, hogy a berendezés, a belső harmónia tükrözze egyéniségünket, és mindenekelőtt legyen a praktikum, a kellem, és a közös világunk megteremtése.