Nevada államban egy egész régiót megbetegíthet a természet

Megdöbbentő hírek érkeztek a tengerentúlról, egészen pontosan Nevada állam déli részéről, ahol az utóbbi években drasztikus mértékben megnövekedett a mezoteliómás betegek száma. Ez a hártyák sejtjeiből kiinduló rosszindulatú megbetegedés kevésbé ismertebb neve, aminek a hátterében a geológusok szerint ráadásul a természet áll!

El akarják hallgatni az ügyet

A hírt a Nevada Egyetem két ismert és elismert szaktekintélye hozta nyilvánosságra, akik meglepő kutatásokat folytattak az állam déli részén. A két geológus ugyanis kritikus mértékű azbesztet talált egy komplett régió egy jelentős részén, méghozzá nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt, ami hozzájárulhat a betegségek kialakulásához. Noha a szakemberek felfedezésükkel felkeresték az illetékes hatóságok képviselőit, ők mégsem kívántak konzultálni velük, sőt arra kérték őket, hogy ne hozzák nyilvánosságra eredményeiket, ehhez pedig el is lehetetlenítettek egy ehhez kapcsolódó tudományos konferenciát. Miután a vizsgálatok tovább folytatódtak, és a kutatók nem hagytak fel a nyilvánosságra hozatal gondolatával, a hivatal azokhoz a statisztikákhoz sem engedte már hozzáférni a kutatókat, amelyek a helyi rákos megbetegedések növekedését dokumentálták.

Fogyj le: eredetihoodia.com

Nevada államban egy egész régiót megbetegíthet a természet

Nevada államban egy egész régiót megbetegíthet a természet

A témában azóta számtalan bírósági per indult, illetve rengeteg vita folyt, amelyek többsége a várakozásoknak megfelelően eltérő eredményekkel zárult. Az egészségügyi hatóság például az első vizsgálatok után úgy határozott, hogy bár valóban van azbeszt a helyi levegőben, az elenyésző mértékű, és nem jelent veszélyt a lakosok számára. Sőt mi több, úgy találták, hogy a mezoteliómás megbetegedések száma egyáltalán nem haladja meg az országos átlagot.

Építkezések tucatjai álltak le

Mint utólag kiderült, a fenti vizsgálatot meghamisították, hiszen egy következő, már nemzetközi kutatás 150 mintájának mindegyikében olyan kritikus mennyiségű azbesztet találtak a környéken, ami valóban felveti a lehetőségét, hogy esetleg összefüggésben állhat a daganatos megbetegedések rohamos növekedésével. Ebből kifolyólag számtalan építkezés és beruházás került felfüggesztésre, többek között a Boulder City környékén épülő közel 500 millió dolláros autópálya-építés is félbemaradt, miután kiderült, hogy a régióban nagy mennyiségben található azbeszt.

Veszélybe került továbbá egy Las Vegas-i autóút építése is, miután az éppen az egyik olyan területen haladna keresztül, amelyen az egyetem két geológusa a legnagyobb mértékű szennyeződést tapasztalta. Az azbeszt egyébiránt jelentős mértékben éppen a fenti építkezésekhez hasonló beruházásokkal, a városok emelésével juthatott a levegőbe, ezáltal a jövőben minél több építkezés zajlik majd a környéken, annál jelentősebbé válhat a szennyeződés mértéke, ami már a szomszédos Arizona államban is felbukkant. Ezek után nem meglepő, hogy a hatóságok el akarták tussolni ezt a kényes témát!

Hozzászólás írása