Mintegy 200 új munkahelyet teremt a Kisbéren épülő új lámpagyár

Újabb kínai illetőségű, ámde magyar tulajdonú világítástechnikai vállalkozás veti meg a lábát Magyarországon, ezáltal a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren már megkezdődött az Adrilux 7 ezer négyzetméteres lámpagyárához kapcsolódó csarnokának építése és kivitelezése, ami legalább 200 új munkahelyet teremt a régióban.

Már megkezdődött az építkezés

A gyár felhúzásának többéves előkészítési munkálatai után július 8-án már letették Adrilux Hungary Világítástechnikai Kft. jövőbeni üzemcsarnokának alapkövét, aminek köszönhetően a cég birtokában lévő mintegy 27 ezer négyzetméteres területen már megkezdődött a 7 ezer négyzetméteresre tervezett üzem építése. A tervek szerint az idei évben még csak a valamivel több mint 1300 négyzetméteres, acél vázszerkezetes összeszerelő üzem, valamint a hozzá kapcsolódó adminisztrációt és logisztikát végző iroda készül el, ahol meg is indulhat a termelés. Jövő tavasszal aztán két további, ugyanilyen méretekkel rendelkező csarnokkal egészül ki a gyár, amely 2018-ra érheti majd el végleges állapotát és méreteit. A beruházás teljes összértéke egyébiránt 1,1 milliárd forint, amit a vállalkozás teljes egészében saját tőkéből fedez. Az első ütem építőipari munkálatait egyébiránt a kiskunhalasi Térváz Kft. végzi el.

Mintegy 200 új munkahelyet teremt a Kisbéren épülő új lámpagyár

Mintegy 200 új munkahelyet teremt a Kisbéren épülő új lámpagyár

A jelenlegi tervek szerint a kisbéri lámpagyár várhatóan még az idei évben megkezdi működését, méghozzá teljes egészében exportra szánt világítástechnikai termékekkel. A már javában épülő csarnokban első ízben 70 fő, leginkább helybéli, betanított munkásokat alkalmazna a vállalat, de a cél az, hogy főként olyanok mehessenek dolgozni, akik korábban tartósan munkanélküliek voltak. Természetesen amint épülnek fel az újabb és újabb csarnokok, úgy növekszik majd folyamatosan a létszám is, amit 2018-ra a tervek szerint egészen pontosan 200 főre emelnének.

A gyártóról és a gyár céljairól

Az Adrilux Hungary Világítástechnikai Kft. egy olyan hazai tulajdonú vállalkozás, amely egy nemzetközi vállalatcsoport részeként létezik. A magyarországi leányágazatot három évvel ezelőtt alapítottak, és egyelőre még csak kereskedelemmel foglalkozik. A cég központját egyébiránt 12 évvel ezelőtt alapították a dél-kínai Jiangmenben, a hazai részlegen pedig a felvenni tervezett mintegy 200 munkással főként otthonokba szánt világítástechnikai termékeket, csillárokat, spotlámpákat, falilámpákat és egyebeket készítenének, illetve exportálnának több mint 50 országba. A gyártó már most is közel 4 ezer különféle termékkel rendelkezik, amelynek jelentős részét a hazai gyártósorokon is termelnék a jövőben.

A cégcsoport termékeit az egész világon ismerik, ezáltal kaphatók az Egyesült Államokban, Kínában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Oroszországban is. Itthon a vállalat azt tervezi, hogy megmaradva a kínai árszinten, a magyar munkaerő felhasználásával végeznék az összeszerelést, és többnyire magyarországi beszállítókkal kiviteleznék az exportot. Kínából szinte csak és kizárólag a galvanizált fémrészeket kapná a gyár, a többi alkatrész Magyarországon, és néhány szomszédos országban készülne, és hazánkban öltene testet végleges formában.

Hozzászólás írása